2019. január 14., hétfő

Ádi születése

Aranyóra Ádival <3

Ádi születése

Ádi volt DúlaTriumvirátusunk első gyermeke, sőt, életre hívója. Mivel dúla vagyok, felmértem jelentőségét annak, hogy dúlával szülhessek, és régi orvosomnál, akivel az első két fiamat szültem, nem volt erre lehetőség. Így új orvosnál és új szülésznőnél kötöttem ki, egy másik kórházban. A félidőn már bőven túlhaladva, nehezen választottam dúlát a társnőim közül. De valahogy, az első megérzésemre hallgattam, és Natit, a tapasztalt dúlatársamat választottam, akinek megnyugtató személyisége csodás kiegészítője az enyémnek. Helyettesének pedig Juditot, aki első szüléskísérésére készült, és akivel mindig is éreztem valamiféle lelki közösséget a dúlaiskolában. Nati és Judit nagyon jó csapat voltak, a várandósság alatt el is mosódott a jelentősége annak, ki a helyettes, és ki az első számú. Mindent hármasban beszéltünk meg, hármasban készültünk, alkalomadtán a férjemmel kiegészülve.

2019. január 11., péntek

Vilmos születése



Vilmos születése

Egy évvel ezelőtt született meg DúlaTriumvirátusunk második közös gyermeke, az én Vilmoskám. A szülésem ugyanolyan volt, mint a várandósságom, egyszerűen csak megtörtént velem, pont úgy, ahogyan kellett, amikor kellett, és az élet, a sors, a nagy rendező még nálam is jobban tudta, hogy minek hogyan kell történnie ahhoz, hogy tökéletes legyen.
Aranyóra <3

A csapatom abból a szempontból nem volt kérdés, hogy tudtam, kik lesznek a dúláim: Dúlatriumvirátusunk becses tagjai, akik előző gyermekem, Ádi születését is kísérték. Nati és Judit beleegyeztek abba, hogy ezúttal nem lesz első s helyettes, hanem az élet fogja megírni, melyikük lesz ott. Ezt tudtommal hármunk közül én viseltem a legnehezebben, de egyszerűen képtelen voltam köztük választani. Visszatértem régi orvosomhoz, akinél az első két fiamat szültem, és egy szuper, igazi, alternatív szemléletű szülésznőt választottam mellé, életem egyik legjobb döntése volt.